Született rabszolgák?
2018. április 06. írta: KayD

Született rabszolgák?

2018-at írunk, az általános közvélekedés szerint fejlett társadalmakban élünk, számtalan technológiai vívmány könnyíti meg az életünket, egyre több betegség válik gyógyíthatóvá, világszerte milliók dolgoznak mások megsegítésén, az emberiség életét nehezítő problémák leküzdésén. Mégis jelenleg is közel 40 diktatúrát tartanak számon a világban, és számos olyan autoriter rendszer működik, ahol egy szűk hatalmi réteg elnyomásban tartja a többséget, ahol irányítás alatt tartják a tömegkommunikációt, és mindazok, akik a rendszer gonoszságaira próbálják a figyelmet felhívni, számíthatnak a hatalom részéről az egzisztenciális ellehetetlenítésre, üldöztetésre, bebörtönzésre, akár meggyilkolásra. Az elmúlt évtizedekben a demokráciák terjedése és nemzetközi szervezetek létrehozása az egyén szabadsága és biztonsága szempontjából pozitív folyamatokat eredményezett, de mégis láthatunk jelentős visszalépéseket, mint pl. Törökországban ahol Erdogan az (ön)puccskísérletet kihasználva demokráciából diktatúrába vezeti át az országot,a kitalált ellenségképre (Güllenisták) hivatkozva ezrével börtönözi be a hatalmának útjában állókat, és a központi propagandával megetetett többség ezt el is fogadja. Világszerte virulnak az elnyomó vallási és ideológiai szekták, milliókat vezetnek meg és hálóznak be önjelölt guruk, karizmatikus szektavezérek,és gyógyító sarlatánok.

Az elnyomó politikai rendszerek viszont nem lehetnének működőképesek, ha csak az elrettentés eszköze lenne a kezükben, szükség van a hatalmat kiszolgáló végrehajtókra, pribékekre, és az uralkodóba vakon szerelmes szolgákra.

mma68707_talpnyalok_alattvalok_1990_szines_tinta_papir_297_x_420_mm.jpg

Mi lehet az oka, hogy a diktatúrák még mindig működőképesek? Miért hisznek az emberek az elnyomó vezetőknek, miért működhet a diktátorok személyi kultusza? Miért létezik a terrorizmus, a gyilkos szekták, hogy lehet egy népet úgy felhergelni, hogy etnikai tisztogatást, népirtást hajtsanak végre? Mi akadályozza meg az emberiséget a háborúskodások csökkentésében, miért nem tudunk összefogni a globális környezetszennyezés, és a klímaváltozás megfékezése érdekében? Mi kell ahhoz hogy boldogan élhessünk, és ne kelljen félnünk egymástól?

Ezekre a kérdésekre az etológia tudományterületén találhatunk válaszokat, az emberi viselkedést befolyásolja a biológiai örökségünk, kulturális fejlettségünk.

Az emberiség az elmúlt évmilliók alatt kisebb-nagyobb csoportokban élt, a csoport tagjai számíthattak egymásra, az összefogás és együttműködés jelentősen növelte a túlélési esélyt, és kialakult a csoportokat összetartó csoportszelekció mechanizmusa, az erős csoportidentitás, a lojalitás egymás iránt, a csoportért való önfeláldozás képessége.

A csoport legjobb képességű és legtapasztaltabb tagja a falkavezér, akinek képességei, és csoport iránti elhivatottsága segíti a csoport túlélését, ezért a többieknek támogatniuk kell, így kialakult és ösztönszinten rögzült a falkavezér iránti lojalitás és rajongás képessége, ami jelenleg is a vezetők személyi kultuszának alapja.

Az ősközösségi falkák felbomlásával az ember továbbra is alapvetően csoportlény maradt, erősen vágyik egy csoporthoz való tartozásra, a mely lelki biztonságot ad, büszkeséget nyújt, és intenzíven megélhető közösségi élményeket biztosíthat. A csoportok a kulturális fejlődés során egyre inkább képessé váltak békében élni egymás szomszédságában, egymással kooperálni, de jellemző viselkedés a távolságtartás, és az idegenektől való félelem, viszolygás, mivel az ősidőkben még nagyobb eséllyel számíthattak egy idegen falka támadására. Ez extrém módon felfokozódik, amikor a falka veszélyben érzi magát, és beindul a kollektív önvédelmi mechanizmus. Ebben a tudatállapotban az ember csoportlény, a falka önvédelmi mechanizmusa felülírja a személyes érdekeket és célokat, és végső fázisa, hogy az idegen falka iránti gyűlölet és harag úgy felerősödik, hogy kirobban egy háború, vagy etnikai tisztogatás, népirtás. Ezek az ösztönök a civilizálódási folyamat során nem tűntek el, a környezeti hatások hajlamosak aktiválni, vagy elnyomni, a fejlett társadalmakban az oktatás és az erkölcsös nevelés, a tudatos gondolkodás és józan értékítélet segít úrrá lenni az ösztönszerű késztetéseken, és egészséges, boldog társadalmat létrehozni.

Van viszont még egy nyilvánvaló szelekciós hatás, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül. A történelmi emlékezet hajlamos a ténylegesnél jobb színben feltüntetni, és stabilnak, békésnek nyilvánítani régi államszervezési módokat, de a stabilitásért és a viszonylagos békéért valakik mindig nagy árat fizettek. Ha megnézzük az emberiség ismert történelmét, túlnyomó részt tekintélyuralmi rendszerek voltak jellemzők, mindig egy szűk létszámú elit uralkodott a tömegek felett, és különféle hatalmi stratégiákat dolgoztak ki hatalmuk megtartására. Ezek a rendszerek mindig jutalmazták az uralkodó hű kiszolgálóit és pribékjeit, jobb szaporodási lehetőségeket biztosítva nekik, viszont az egyenlőségért, igazságért, emberi jogokért és a szabadságért küzdőket mindig üldözték, elnyomták, megölték. Ez a szelekciós nyomás folyamatos, napjainkban is tart, és a behódolásra való hajlam terjedését okozza a populációban. A folyamatot gyakorlatilag célzott tenyésztésnek is nevezhetjük, az elnyomó rendszerek fenntartására könnyen irányítható rabszolgák kellenek.

A mindenkori katonaság hasonló szelekciós nyomást jelentett, kötelező volt a feltétlen engedelmesség a feljebbvalónak, akár az élet feláldozása felső parancsra, a falka érdekében, az élet feláldozása az uralkodóért.

A hatalom megszerzésének és megtartásának sokféle módjára kínál példát a történelem, de kétségkívül leghatásosabb módja a legősibb, legzsigeribb mechanizmusok kihasználása, a félelemkeltés, az uszítás és gyűlöletkeltés az idegen falka iránt, majd felkínálni a védelmet a megfélemlített népnek az ellenségek ellen.

A legegyszerűbb üzenet a külső jegyek alapján történő megkülönböztetés, más bőrszín = nyilvánvalóan idegen falka, veszélyes ellenség, de lehet a megkülönböztetés vallási, ideológiai, világnézeti alapon is. Nem is szükséges hogy az ellenség idegen, ismeretlen legyen, egy közösségben élő emberek között is ugyanúgy kialakulhat uszítás hatására a csoportösztön-alapú gyűlölködés. Gondoljunk az azeri-örmény gyűlölködésre, vagy a szomszédos országokban jelen lévő magyarellenességre, Malina Hedviget csak azért verték meg mert magyar. Nem érdekelte a bántalmazóit hogy milyen ember, milyen személyiség, az ellenséges falkához tartozik, ezért harcolni kell ellene. Nem is próbálják a másikat megismerni, kényelmesebb kollektíven megbélyegezni, negatív tulajdonságokat rávetíteni, előítéletektől telve gyűlölködni, vagy alaptalanul rettegni. A kollektív gyűlölet kielégítő is lehet, lelki függőséget okozhat, növeli a saját falka felsőbbrendűségébe, így a saját személyes felsőbbrendűségbe vetett hitet.

Hogy hova vezethet ez, a közelmúltból is vannak történelmi példáink.

Hitler propagandistái a zsidók ellen olyan vádakat terjesztettek, hogy el akarják pusztítani a németeket, betegségeket terjesztenek, megeszik a gyerekeket, és a hipnotizált nép boldogan állt be szappanfőzőnek, aranyfog-olvasztónak, táborőrzőnek, mert elhitte hogy hazafias kötelességét teljesíti, és megvédi népét a fenyegető ellenségektől. Milosevics hasonló módon uszította a szerbeket a bosnyákok ellen, Ruandában ugyanígy uszították a hutukat a tuszik ellen, ugyanígy uszították a mianmari hadsereget a rohingyák ellen.

Hitler óta a civilizált világban ilyen módszerek nem számítanak elfogadhatónak, de Arthur Finkelstein munkásságával ismét megjelentek az ősi módszerek.

finkelstein2.jpg

Orbán Viktor leplezetlenül beszélt erről a módszerről a parlamentben:

Ezt a propagandagépezet következetesen alkalmazza is, és ugrásszerűen terjed a kollektív őrület. A plakátokkal és álhírekkel hipnotizált tömeg őrjöngve gyűlölködik, gépfegyverrel lőné a háború elől menekülőket, és börtönt vagy halálbüntetést követel az ellenségnek kikiáltott civilekre, akiknek annyi a bűnük, hogy egyéni céljaikat háttérbe szorítva a közösségért dolgoznak, hátrányos helyzetű embertársaikon segítenek, és nem félnek kritikát megfogalmazni azok ellen, akik ezeket a hátrányos helyzeteket előidézik és hasznot húznak belőle. Téglával megdobálják az autóját, kiszúrják a kerekét az őcsényi panziósnak, aki az állam által befogadott oltalmazottakat üdültetett volna. Megverik a fideszes plakátrongálók a jobbikos képviselőt, a békemeneten ütötték, ráncigálták a Magyar Nemzet egyik munkatársát, amiért túl sokat mert kérdezni a békemenet molinóját hordozó Bayer Zsolttól és Széles Gábortól.

A kommunikáció elképesztően primitív panelekre épül, nem számít hogy van-e bármi alapja, csakis a cél számít, a sikeres tömegmanipuláció.

Magyarország magyar marad!

Megtámadták Magyarországot!

Az ellenzék (ellenség) lebontaná a kerítést!

El akarják pusztítani a keresztény kultúrát!

Az ellenzékiek mind Soros bérencek, hazaárulók!

Ne hagyjuk hogy kívülről szóljanak bele az életünkbe!

Azt akarják, hogy ősemberként gondolkodj és viselkedj!

Megalkották a modernizált ősközösségi falkát, melyet a retorikában a nemzettel azonosítanak. Elhitetik hogy a falkát óriási veszély fenyegeti, el akarják pusztítani a parazita migránsok, a gonosz Soros és a bérencei, mindenki ellenség és mindenki hazaáruló, aki nem hódol be a falkavezérnek, Orbánnak. Létrejön egy olyan tudatállapot, melyben a józan gondolkodás helyét a mélyben rejtőző ősi ösztönök veszik át, a csoportösztön és a territórium védelmének ösztöne felülkerekednek a civilizálódás vívmányain.   

Teljesen leplezetlenül ősközösségi falkaként kezelik a szavazókat, tudatosan primitív és aljas manipulációt alkalmaznak, mert pontosan tudják, hogyan kell az ösztönöket aktiválni, ezernyi történelmi példa bizonyítja, hogy az ösztönök legyőzhetik az értelmet.

 

Nekünk Magyarország az első! - hangzik a kampányszlogen.

Valójában nem Magyarország, és nem a magyarok az elsők, ez pusztán retorikai elem a csoportösztön aktiválását célozza. Kisajátítják a nemzettudatot maguknak, csak az lehet magyar, aki fideszes. A falkához tartozás kritériuma, hogy fogadd el a falkavezér hatalmát és felsőbbrendűségét, kritika nélkül hidd el a propagandáját, gyűlöld a neked kijelölt ellenségeket, és küzdj ellenük!

 

A kormányközeli portálok kommentszekcióiban egészen elképesztő hangulat szabadult el. A falkalény diadalmasan ünnepli falkája győzelmeit az ellenség felett, örül ha az ellenségek bosszankodnak a korrupciós botrányok eltussolásán és egyéb aljasságokon, kéjes örömét leli a „sivalkodásban”. A falkalényt büszkeséggel tölti el, ha Mészáros Lőrincék lenyúlják az országot, mivel a falkavezérek erősödése a falkát erősíti. A falkalény szerelmes a falkavezérbe, mohón issza a szavait, minden nap keresi az alkalmat, hogy bizonyítsa elkötelezettségét, kifejezze hódolatát és alárendeltségét. 

bekemenet3.jpg

Az erkölcsi alap kizárólag a falka szolgálata, egyetemes erkölcsi alapelvek, és a keresztény alapértékek sem számítanak, szitokszóvá vált a humanizmus, a tolerancia. A falkalény számára a propagandamédiában elhangzó összes uszító álhír mind megkérdőjelezhetetlen valóság. A saját falkától származó információ igaz, az ellenségtől származó információ hazugság, az információk osztályozása csakis annak forrásától függ, akárcsak egy szélsőséges vallási szektában. Régi barátokból ellenségek válnak, kapcsolatok mérgeződnek meg, vége a kompromisszumra törekvésnek, vége az értelmes vitáknak, ha nem azt gondolod amit én, hazaáruló vagy, ellenséges falkába tartozol.

Az ösztönök által rabszolgává tesznek, egy embertelen és primitív világ építőkövévé, bűnrészesévé.

A diktatúrák a történelemben eddig még mindig véget értek valahogy, de a technológiai fejlődés elért egy olyan szintet, hogy az orwell-i rabszolga-társadalom utópiája egyre reálisabb fenyegetés, Kínában már olyan szintre jutott a központi irányítás, hogy minden internetforgalmat megfigyelnek és irányítanak, az összes hírt cenzúrázzák, minden kommunikációs eszköz lehallgatható, a hatalomra veszélyt jelentő veszélyes egyéneket az titkosszolgálat bármikor, gyakorlatilag büntetlenül likvidálhatja. Ezt a sorsot elfogadhatónak tartja az emberiség? Megvárjuk amíg nálunk is visszafordíthatatlan lesz?

Már nem az őskorban élünk. Nem a nemzeteknek, rasszoknak, vallásoknak kell egymást gyűlölniük, nem kell egymás ellen küzdeniük, nem egymással kell leszámolniuk hogy életben maradhassanak. Csak akkor fenyegetik egymást, ha manipulatív céllal egymás ellen felhergelik őket. Az  emberiségnek az aljas bűnözők ellen kell küzdenie, akik kihasználják a primitív ösztönöket, hogy rabszolgáikká tegyenek! Van olyan hogy társadalmi felelősség, felelős vagy a gyermekeid, unokáid sorsáért, és az embertársaid sorsának alakításáért is. A tiéd a döntés, felismered-e a manipulációt, átengeded-e másoknak az irányítást az elméd felett.

A tiéd a döntés, primitív ősközösségi falkalény akarsz lenni, vagy civilizált ember, méltó az EMBER megnevezéshez.

A bejegyzés trackback címe:

https://kayd.blog.hu/api/trackback/id/tr5513813872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása