A következő nagyon fontos kérdésekről kellene pár szót ejteni, kik a felelősek a migrációs válságért, kik húznak hasznot belőle, milyen célok irányítják a propagandát, valóban a demokrácia, mint politikai rendszer tehető felelőssé bármiért is?

Mindenekelőtt nézzük meg a hazai média egy nagyon elterjedt valóságértelmezését az USA félresikerült ún. demokráciaexportja kapcsán:

• Szaddám, Kadhafi, Asszad alatt bezzeg rend és béke volt
• Azóta csak ölik egymást, nyilvánvaló hogy az iszlám és a demokrácia nem kompatibilis egymással
• Ezeknek diktatúrára van szükségük, csak úgy lehet kordában tartani őket

Nézzük csak meg, mi történt Törökországban! A 70-es, 80-as évektől megindult egy erőteljes fejlődés, és demokratizálódási folyamat, amely olyan biztatóan haladt, hogy még az EU-csatlakozási folyamat is megkezdődhetett. Aztán Erdogan a demokratikus intézményeket elkezdte visszabontani, a 2013-es Gezi parki tüntetéseknél a civil társadalom megmozdulása ellen katonai erőszakot alkalmazott, legalább heten meghaltak, ezrek megsebesültek. Aztán jött néhány jól időzített robbantás, és lehetett a terrorizmusra hivatkozva a szabadságjogokat tovább szűkíteni, az elnököt és környezetét érő súlyos korrupciós vádakra reagálva a vádlókat letartóztatták, az eljárásokat szabotálták, ellenzéki médiákat tiltottak be, és végül jött a szerencsétlen puccs, mely lehetőséget ad gyakorlatilag az összes politikai ellenféllel való leszámolásra, a teljes ellenzéket felszámolják, tízezreket tartóztatnak le bemondásra, kínvallatással kényszerítik őket vallomásra. Európa mindezt kénytelen bénultan nézni, mivel a törökök által keményen zsarolva van a menekülthullámmal. Szóval Törökországnak is diktatúrára van szüksége? Az igazságot, szólás- és médiaszabadságot, vallási szekularizációt, demokratikus viszonyokat, korrupció csökkentését követelő, európai mércék szerint gondolkodó törökországi ellenzék megérdemli a sorsát, hogy egy diktátor aljas bosszújának, elnyomásának következményei között élje le hátralévő, egyre kilátástalanabb életét? Gyerünk Erdogan, jól csinálod, gyűrd csak le a mocskokat, megérdemlik, hisz el akarják vitatni az istenadta jogodat, hogy leigázd, kifoszd, megalázd, és becsapd őket! Ez lenne a legmegfelelőbb erkölcsi ítéletünk a törökországi eseményekről?

Mi a különbség ehhez képest Szaddám, Kadhafi, Asszad, és más közel-keleti diktátorok hatalomépítésében? A kezdet általában durvább, az uralmuk többnyire katonai puccsal kezdődött, de aztán jönnek a hasonlóságok, mindazokat, akiknek nem tetszett a diktatúra, a visszaélések, és kegyetlenkedések, azokat bebörtönözték, megkínozták, és megölték. Ez is egy „természetes” szelekció, csak itt az elsődleges szelekciós tényező a Jonathan Haidt-féle 3. és 4. erkölcsi (vagy inkább erkölcstelenségi) pillér; a csoporton belüli feltétlen lojalitás, és a tekintély/tisztelet (a csoportot vezető alfa hím felé). Nem a biológiai vagy evolúciós értelemben vett gyengébb pusztul el, hanem az emberségesebb, az erkölcsösebb, az igazságosabb, akinek a világ jobbá tételében fontos szerepe lehetne.

És ugyanez érvényes Magyarországra is, a folyamatok ugyanis pontosan ebbe az irányba vezetnek. Mi is megérdemeljük a diktatúrát? Nem való nekünk sem a demokrácia? A fideszes propagandamédia, és a bigott kommentelői már egyre nyíltabban beszélnek erről. Például a Liget-projekt aktivistái, akik idejüket, pénzüket beleáldozva, egzisztenciájukat, és gyakran testi épségüket is veszélyeztetve közösségi szerepet vállaltak, és össztársadalmi érdekeket képviseltek annak érdekében, hogy megakadályozzák 200 milliárd Ft közös adófizetői pénz elherdálását egy környezetkárosító, túlárazott, és teljesen elhibázott beruházásra, a fideszes kommentelők szerint megérdemlik a sorsukat ha a maffia kuverosai agyonverik őket, sőt, azt szeretnék minimum be is börtönöznék őket, „akkor nem pofázna mindenért a sok sorosbérenc”. Ugyanígy megfeszítenék a kollektív társadalmi érdekekért szerepet vállaló Sándor Máriát, Pukli Istvánt, minden létező gyalázatot és mocskot összehordtak az 1000 milliárdos adócsalást leleplező Horváth Andrásra, és ugyanúgy mocskolni kezdték Ángyán Józsefet, amikor rájött hogy átverték és szembefordult a kormánnyal az állami földek maffiakézbe juttatása miatt. A rendszernek, melyet alternatívaként kínálnak nekünk, fő szelekciós tényezője a csoportlojalitás, az erkölcstelenség, és az aljasság. És ami a lényeg, a követők mindezt erkölcsösnek gondolják, mivel a csoportösztön folytán szélsőségesen eltorzul az értékrend is.

/megjegyzés: nem tudok olyan kutatásról, ami az erős csoportlojalitásra való hajlam esetleges genetikai meghatározottságáról szólna, de nem csodálkoznék rajta, ha létezne ilyen összefüggés. Az emberiség történelme során jelentős számban előforduló tekintélyuralmi rendszerek folyamatos szelekciós nyomást fejtettek ki, az uralkodóhoz lojális emberek érvényesülési és szaporodási esélyei mindig jobbak voltak a rendszerkritikus/lázadó típusokkal szemben, ez magyarázná hogy miért hajlamosak ilyen sokan manapság is az elnyomó rendszerek kiszolgálására/

A diktatúrákban élők jó része a csoportösztön befolyása miatt elfogadják és támogatják is a diktátort, sokan eleve ebbe a rendszerbe születtek bele, valahogy úgy vannak, mint az öt majom esete a banánnal, amikor a társadalom maga akadályoz meg minden jobbító kezdeményezést, mert az adott tudatállapotban nem is képesek felfogni, hogy mennyivel jobb életük lehetne.

Ettől függetlenül, akik a közel keleti diktatúrákban a nyomorúságos, civilizált emberiséghez nem méltó állapot fenntartásában érdekeltek, akiké a valódi felelősség: a csoportösztönnel visszaélő diktátorok, és az irányításban részt vevő közvetlen segítőik.

Ezek figyelembevételével tegyük fel a kérdést: Ki mennyiben felelős a Közel-Kelet destabilizásáért? Ha a felelősöket felelősségük sorrendjébe akarjuk felsorolni, ki legyen az első helyen, a közel-keleti diktátorok, vagy a hatalmukat megdöntő USA?

Megosztott az első hely, de nem win-win szituáció, sokkal inkább lose-lose, a történések mindkét fél számára a lehető legrosszabbul alakultak.

A közel-keleti háborús szerepvállalás, a „demokráciaexport” támogatottsága az amerikai közvélemény körében kezdetben nagyon magas volt, mert a média nagy súllyal foglalkozott a közel-keleti diktatúrák visszaéléseivel, emberiségellenes bűncselekményeivel, amelyek megfékezése, és százmilliók felszabadítása az elnyomás alól erkölcsileg igazolható és helyes irány. Már ugye ha tényleg erről volt szó, nem csak egy fedősztori másfajta háttérérdekek érvényesítésére. Viszont létezik szabad sajtó és oknyomozó újságírás is, így egyre inkább lehullott a fátyol a fegyvergyártók, olajvállalatok, géntechnológiai cégek, és más nagyon befolyásos gazdasági érdekcsoportok döntő befolyásáról, mint a háború indításának valódi mozgatórugói.

Az iraki háború után nagy port kavart a leleplezés, hogy a casus belli hamis volt, a hivatkozott tömegpusztító fegyverek nem is léteztek. A sokat vitatott, szeptember 11.-i merénylet napján már készenlétben álltak a közel kelet leigázásának tervei (Wesley Clark híres interjúja), elő volt készítve a tömeges megfigyelést lehetővé tevő, és a szabadságjogokat szűkítő Patriot Act törvény, és egyből meg is indult a háború – na persze nem a merénylők származási országa, a szövetséges diktatúra Szaúd-Arábia ellen, hanem Afganisztán ellen. Számos elmélet látott napvilágot, hogy mindez csak az olajért és más ásványkincsek megszerzéséért történt, bár ezt a valóság nem igazán igazolta, a nagy biztonsági kockázatok miatt az amerikai cégek végül nagyrészt távol maradtak a piactól.

Andreas Von Bülow – A CIA és szeptember 11.-e című könyvében meggyőzően érvel amellett, hogy volt egy másik mozgatórugó is, a CIA egyik titkos bevételi forrása volt az Afganisztánban termelt ópium nagykereskedelme, de a tálibok uralma alatt a máktermelést erősen visszaszorították, aztán a tálib hatalom megdöntése óta a korábbinál még nagyobb területen folyik a termesztés.

Líbia esetében is beszélnek olyan okokról, mint hogy Kadhafi az olajért cserébe dollár helyett már csak aranydínárt volt hajlandó elfogadni, ami nem tetszett USA-nak, meg hogy USA hadserege raktárakba rejtett aranykészleteket kaparintott meg, stb.

Lehetne a kialakult káoszról regényeket írni, de úgy tűnik a közszájon forgó teóriák nagyobb részét különféle összeesküvés-elméletek teszik ki, az aktuális propagandát gyártók szájíze szerint alakítva. Egy viszont tény, az amerikai beavatkozás mindenütt káoszt hagyott maga után, ennek okait elsősorban a következőkben látom:

• A korábbi diktatúrák elnyomó struktúrái olyan szélsőséges gondolkodású katonai vezetőket termeltek ki, akik felismerve a keletkező politikai űrt, elődeik erősen csoportösztön-alapú propagandáját folytatva támogatókat gyűjtöttek, és fegyveres harcot kezdtek a hatalomért.
• A megdöntött diktátorok többnyire iszlamista ideológiára épülő kormányzást folytattak, a vallási törésvonalakra építkezve valamelyik irányzatnak (siíta, szunnita, esetleg wahabita) előjogokat biztosítottak, a többit elnyomták, folyamatosan fenntartva egy belső, kvázi háborús ellentétet, de közben vasmarokkal megakadályozták annak eszkalálódását. Ez a folyamatos vallási feszültség tökéletes táptalajt biztosított a radikalizálódáshoz, szélsőséges iszlamista szekták kialakulásához. Mikor a diktátorok uralma megszűnt, ezek mind rohantak fegyvert szerezni, hogy revánsot vegyenek mindenkin, akik felé régebbi sérelmeik voltak, vagy akik ellen vak gyűlöletet alakított ki a korábbi agymosó propaganda, és ezt az igényt örömmel szolgálták ki az amerikai és orosz fegyverkereskedők. Ebből is adódik, hogy a világ terrorcselekményeinek 90%-át muszlimok követik el más muszlimok ellen.
• A technikai fölényére oly büszke USA úgy bombázza végig drónokkal már évek óta a közel-keleti államokat, mintha csak egy kertész permetezné a gyümölcsfáit, ellenben terroristát elég ritkán sikerül eltalálnia, de pl. gyanútlan civil családokat, esküvői menetet elég gyakran. Ezek az akciók mind olyan mély sebeket hagynak hátra, ami új terroristákat termel ki, és fokozza a térségben az Amerika-ellenességet.
• USA nagyon rosszul kezelte a rezsimdöntések utáni helyzetet, túl hamar kivonult és szabályozatlan zűrzavart hagyott maga után. Ennek oka többek között, hogy elfogyott a lakossági többségi támogatás a közel-keleti katonai szerepvállalás mögül, éppen a gazdasági érdekcsoportok problémás szerepvállalásának túl nagy nyilvánossága miatt (ezért rossz dolog a demokrácia, hamarabb napvilágra kerülnek a kényes ügyek, diktatúrában nincs ilyen gond, ott még idő előtt likvidálják akinek túl nagy a szája). Így a jelenlegi helyzetben bármilyen nagy szükségessége lenne szárazföldi haderővel történő bevonulásnak, békefenntartó tevékenységnek és rendteremtésnek, már elvesztette legitimitását, és nemzetközi támogatását.

Összességében a legitimitást és a beavatkozás szükségszerűségét megalapozó jó szándék a visszájára fordult, és a kapzsi gazdasági érdekcsoportok tevékenysége következtében a demokrácia eszméjét is sikerült lejáratni. Tovább rengette a bizalmat és táplálta az ellenérzéseket USA vezetése iránt, hogy miután a 2008-as gazdasági válság során a spekulánsok csak az USA-ban 5 billió dollárnyi nyugdíjpénzt, ingatlanvagyont és lakossági megtakarítást tüntettek el (és még mennyi kárt okozott máshol), a nyilvánvaló felelősök elkerülték a felelősségre vonást. Ahogy ’A nagy dobás’ című film végén is elhangzik; „A bankok fogták a pénzt, amit az amerikai néptől kaptak, nagy bónuszokat adtak maguknak belőle, és kilobbizták hogy hogy a kongresszus kinyírja a reformot, és a bevándorlókat és a szegényeket okolták...”  

Hát persze, ki mást?

A Közel-Keletet „felszabadító” hadjárat nyilvánvaló kudarcot vallott, a bizalom megrendült… De miben is?

A demokráciában?

Nem inkább a dilettáns, korrupt vezetőkben, akiket markukban tartanak a gazdasági/pénzügyi érdekcsoportok? Ki is állítja azt, hogy mindez a demokrácia bűne, melyik nagyhatalom használja propagandájában következetesen a sikertelen „demokráciaexport” kifejezést? Aki a demokráciát csak a vezetői teljhatalom korlátozásának tekinti, aki nem tűri a kritikát és belső konkurenciát, aki betiltja, külső ellenségnek és hazaárulónak titulálja a civil és jogvédő szervezeteket; az igazi illiberális autokráciát építő Vlagyimir Putyin, a közel-keleti válság második legnagyobb felelőse. Az ő antidemokratikus rendszere amit Oroszországban kiépített, annyiban különbözik az amerikai demokráciától, hogy a vezető szűk elit befolyása még nagyobb, az állami korrupció szintje jóval magasabb, ellenben a lakosságnak nagyságrendekkel kevesebb esélye van tenni ellene. A demokráciaellenes retorika nem más, mint orosz propagandafogás az egyszemélyes vezetői teljhatalom népszerűsítésére, a lojalitás megerősítésére a csoportszelekció tudatmódosító erejének kihasználásával.

Az arab tavasz, és a rezsimdöntő műveletek kezdettől fogva USA és Oroszország proxy-háborúja, a két nagyhatalom harca befolyási övezeteiken keresztül. A közel-keleti válság a gazdasági érdekcsoportok tevékenysége mellett kemény geopolitikai érdekek összecsapásáról is szól, a nagyon bonyolult és folyamatosan változó viszonyrendszeren belül kiemelkedik egy fő törésvonal, az Oroszország által támogatott, siíta többségű blokk, Szíria, Irán, és a libanoni Hezbollah áll szemben az USA (és Izrael) által támogatott, inkább szunnita vagy wahabita többségű Szaúd-Arábia, Katar, Törökország blokkal.

(Hozzáteszem, a nyugati befolyási övezetbe tartozó országok berendezkedését tekintve különösen álságos az amerikai hozzáállás a demokráciáról és az emberi jogokról, miközben a szövetséges Szaúd-Arábiában Szíriához képest sokkal nagyobb jogtiprások vannak, amiket USA szó nélkül hagy, (pl. nők nem vezethetnek autót, kormánykritikus bloggert halála korbácsolnak, stb.).

Putyin 2000-es hatalomra jutását követően következetesen fejlesztette fel romokból az ország hadi potenciálját, minden lehetséges (és nem igazán tisztességes) módon kihasználta monopol szerepét Európa energiahordozó-ellátásában, és agresszíven követeli vissza az egykori Szovjetunió világhatalmi pozícióját. A közel-keleti válságban kezdettől fogva felvette a kesztyűt, és támogatta fegyverrel és pénzzel szövetségeseit, és befolyásolja szerepének nemzetközi megítélését az egyre több helyen megjelenő dezinformációs propagandával. A médiauralom megszerzése Oroszországon belül kezdődött, az ellenzéki vagy kormánykritikus médiát már szinte teljesen felszámolták, az információt az állami propagandamédiák (RT, Sputniknews, Lifenews) uralják. Az orosz hibrid hadviselés legfontosabb része az erősítés propagandafronton, hogy megtörje az atlantista hatalmak hegemóniáját a nemzetközi médiában, ez a kelet-európai országokban mára sikerült is, erre még később visszatérek.

USA felelőssége a menekültválság előidézésében nyilvánvaló, de főleg az orosz propagandában megjelenő teória szerint haszonélvezője is, eredeti célja Európa meggyengítése a migránsinvázió által. Bár az EU gazdaságilag valóban USA riválisának számít, viszont politikai és katonai szövetségesek, a NATO tagságon keresztül is, és teljesen ésszerűtlen hogy legfontosabb szövetségesét gyengítse pont akkor, amikor Kína, és Oroszország erősödésével és fokozott fegyverkezése miatt jelentősen szorul vissza USA katonai dominanciája, és éppen hogy erős szövetségesre van szüksége. Vannak itt más szereplők is, akik sokkal nyilvánvalóbb módon hasznot húznak a menekültválságból;

• A nemzetközi alvilág: 2015 második felében még a dél felől Európába érkező drogszállítmányok is akadoztak, mert a teljes balkáni maffia átállt a sokkal jövedelmezőbb pénzforrásra, a menekültek csempészésére, szállítására, lehúzására, kifosztására, ami nem csak jövedelmezőbb, hanem biztonságosabb is, mivel a megvert, kifosztott menekülők illegalitásuk folytán nem számíthattak semmilyen védelemre vagy jogorvoslatra. A csempészek emellett hamis ígéretekkel lendítik fel az üzletet, nyitott határokkal, emberi bánásmóddal, munkalehetőségekkel, segélyek ígéretével, mindenféle előjogok ígéretével kábítják a menekülteket.
• A török kormány, és a hatóságok: Több jelentés és tényfeltáró írás szerint is a hatóságok együttműködtek a csempészekkel, nem elég hogy szemet hunytak, de tevékenyen részt vettek a gumicsónak- és mentőmellény bizniszben, és a transzportok útnak indításában. A török menekülttáborokban rekedt 2,5 millió menekült terhet jelent az államháztartásra, azon kevesek akik dolgozni tudnak közülük, olcsó munkaerejük miatt konkurenciái a szegényebb törököknek. Ez, és egyéb okok miatt a táborőrök és a hatóságok több módon is nehezítik a menekültek helyzetét, bántalmazzák is őket, hogy ezzel Európába indulásra ösztökéljék őket. Ez az utóbbi hónapokban nyilvánvaló politikai stratégiává vált, bár egyelőre megállapodás alapján jelentősen lelassították a menekülthullámot, Erdogan a menekültek útnak indításával zsarolja Európát, és ezáltal akadályozza meg a diktatúra kiépítése elleni nemzetközi ellenállást.
• Oroszország: Putyin legfőbb célja egyik nagy ellenfelének, az európai uniónak felszeletelése, a gazdasági kapcsolatai az egyes országokkal megmaradjanak, de az EU veszítse el világpolitikai jelentőségét, egységét és politikai erejét, hogy ne tudjon egységesen fellépni Oroszország agresszív geopolitikai terjeszkedése ellen (pl. Krím, Donyeck) pl. a büntetővámokkal, és ne tudjon erős érdekérvényesítő tárgyalópartnerként fellépni a gázellátó monopólium Gazprommal szemben. Oroszország 2015-ben beszállt légierejével (és egyes értesülések szerint szárazföldi erőkkel is) a szíriai háborúba, az iszlám állam állásainak bombázása mellett kazettás bombákat vet be a civil lakosság ellen, és a szír haderővel karöltve célzottan támadnak kórházakat, menekülttáborokat és vízellátási létesítményeket, aminek eredményeképpen tovább fokozódik a menekülthullám. A világpolitikai erősödést Putyin belső erősödésre is felhasználta, kormánykritikus oroszok tucatjait börtönzik be csupán facebook megosztások vagy lájkok miatt, a törvény azokat bünteti, akik „veszélyeztetik a nemzet biztonságát, alkotmányos rendjét, fényezik a terrorizmust vagy rasszizmust, és másokat erre buzdítanak”. A „gyűlöletbeszéd” ellen hozott jogszabály elég tág teret enged a nyomozóhatóságoknak, a náci szimbólumokat terjesztőktől az ártatlannak tűnő posztokig sok minden belefér. Az ellenzéki tüntetéseket rendszeresen betiltják, szétverik, a civil csoportokat kitiltják az országból.
• Izrael: A palesztin helyzet embertelen kezelése, az elrettentésnek szánt, túlzott mértékű légicsapások, gazdasági embargó és blokád, a palesztinok folyamatos hatósági vegzálásai, az izraeli telepesek területfoglaló akciói, és a nacionalista kormány számos más aránytalan intézkedése miatt Izrael felé folyamatos bírálatok érkeznek nemzetközi szervezetek (ENSZ, Amnesty International, stb.) felől. Ezeket Izrael mindig durván és sértődötten utasítja vissza, fenyegetőzik, és előhúzza az antiszemitizmus kártyát. A muszlim vallású bevándorlók ilyen mennyiségű beözönlése Európába, és a bevándorlóellenes propaganda Izrael érdekeit szolgálja, mert a muszlimok elleni általános ellenérzések, és gyűlölet fokozódásával együtt a palesztinok is elvesztik a nemzetközi rokonszenvet és a támogatást, elég beszédes a Jobbik álláspontjának változását megnézni iszlám ügyben, vagy fel lehet tenni a kérdést, hogy az erősen Izrael-barát Hit Gyülekezete által működtetett ATV miért űzi a közmédiához hasonló szinten a migránsellenes propagandát.
• Magyarország: A magyar kormány a végletekig kihasználja a lehető legaljasabb módon a menekülthelyzetet, manipulált álhírek, félelemkeltés, és gyűlöletkeltés révén fokozza a társadalmi támogatottságát, de ezáltal a társadalom polarizációját is, és hatékonyan tereli el a figyelmet a jogállam leépítéséről, és az egyre nyíltabb korrupciós ügyekről.

Következő fejezet:

A propaganda módszerei, dezinformáció, elhallgatás, és a célzott összeesküvés-elméletek