A csoportszelekció, mint a tömegmanipuláció eszköze
2016. szeptember 21. írta: KayD

A csoportszelekció, mint a tömegmanipuláció eszköze

Nyilván sokak számára feltűnt, hogy az utóbbi néhány évben milyen mértékű gyűlölködés jelent meg a társadalomban, mennyire eldurvult a vitakultúra a facebookon, fórumokon, blogokon és a cikkek alatti kommentszekciókban. Létezik egy jelenség, amely jelentőségéhez képest nagyon csekély szerepet kap a közbeszédben, pedig olyan emberi tulajdonságról van szó, melyek ismeretével és tudatos kihasználásával tömegeket lehet manipulálni, diktatúrákat létrehozni és fenntartani, véres háborúkat, népirtásokat kiváltani. Napjaink aggasztó jelenségei, a terrorizmus, az elharapódzó gyűlölethullám, idegenellenesség, etnicizmus, szélsőséges eszmék terjedése mögött húzódó lelki folyamatok régóta pszichológiai kutatások tárgyai, de létezik ezeknek egy közös forrása, amit a humánetológia és az evolúcióbiológia csoportszelekcióként (vagy csoportösztönként) definiál, az ősközösségből származó tulajdonság, amely napjainkban is nagyon erős befolyással van az emberek viselkedésére.

A csoportszelekció jellemzői

A csoportszelekció lényege, hogy az egyén magát vérségi, kulturális, vallási, vagy nézetazonosság alapján egy adott csoporthoz tartozónak érzi magát, és a csoport tagjait a csoporton kívüliekkel szemben pozitívan diszkriminálja. Emellett megjelenik a csoporton kívüliek, vagy egy meghatározott másik csoport (pl. cigányok, zsidók, migránsok, románok, melegek, kommunisták, stb.) ellenségként kezelése, ennek különböző fokozatai lehetnek egészen a vak gyűlöletig.

„Azért vagyunk a világban hogy valahol otthon legyünk benne” – írta nagyon találóan Tamási Áron, egy alapvető emberi szükséglet az elfogadás iránti vágy, hogy az ember egy olyan helyen és olyan közösségben élhessen, amely biztonságot nyújt a számára, és befogadja. Ha ez megvalósul, az természetszerűleg maga után vonja a csoportlojalitás kialakulását, és létrejön egyfajta közös csoportidentitás, előtérbe kerül az egymásról való gondoskodás, egymás szeretete és kölcsönös segítése, nagyon szép példák vannak a történelemben a közösség érdekében tett nemes szerepvállalásokról.

Gyakori viszont, hogy a csoportösztönt egy külső fenyegetéstől való félelem szélsőségesen felerősíti, ez lehet valóságos (tényleges háborús fenyegetés vagy ellenséges invázió), vagy csak egy megtévesztésre alapuló háborús propaganda, gyakran kitalált ellenségek ellen (pl. Soros-bérencek, güllenisták, hazaáruló libsik, stb). A csoportszelekció vezérlőelvévé az agresszív túlélési ösztön válik, a közös fenyegetettség jelöli ki a csoport kereteit, a csoport tagjainak egyéni biztonságra törekvése erősíti a csoport összetartását. A külső ellenség iránti negatív érzelmek fokozódásával bekövetkezhet a dehumanizáció jelensége, amikor már nem is tekintik az ellenséges csoport tagjait embernek, hanem férgeknek, parazitáknak, állatoknak, akiknek élete értéktelen, tehát szabadon elpusztíthatók. A csoportösztön az ősközösségi társadalmakban alakult ki, ahol segítette a 100-200 fős csoportok túlélését a rivális csoportokkal szemben, a dehumanizáció pedig növelte a riválisok legyőzésének hatékonyságát, mivel emiatt tudták a rivális csoport minden tagját, nőket és gyerekeket beleértve minden szívfájdalom és etikai aggályok nélkül lemészárolni (esetleg elhurcolni rabszolgának), és ezzel saját csoportjuknak biztosítani az erőforrásokhoz való jobb hozzáférhetőséget, ezzel a túlélés lehetőségét.

A csoportösztön befolyása alá került egyén magát és csoportjának tagjait értékesebbnek, erkölcsösebbnek, és felsőbbrendűnek tartja a csoporton kívülieknél, és különösen fogékonnyá válik az ezt alátámasztó információk befogadására. Emellett azonosul a csoport normáival, ennek viszont az a veszélye, hogy ha folyamatos propaganda hatására a kötődés befelé, és a gyűlölet az ellenséges csoport tagjai felé már elég erőssé válik, a csoport normái egész szélsőséges módon eltorzulhatnak, az erkölcsi érzék akár teljesen megszűnhet, az egyén mindent a csoportja vélt érdekeinek rendel alá, ezen a szűrőn keresztül látja a valóságot. Jellemző még, hogy saját csoportja tagjait nagyon sokrétűnek, gazdag kultúrájúnak, és változatos egyéniségnek látja, az ellenséges csoportot pedig negatív sztereotípiák alapján egynemű masszaként kezeli (ezek mind tolvajok, hazugok, primitívek, kapzsik, világuralomra törnek, a kereszténység kipusztítására törekednek, stb).

Gyakori kísérőjelenség, hogy a csoportösztön befolyása alá került egyén a csoport élén álló falkavezért vagy alfát vakon követi és mindenben támogatja. Ennek eredeti funkciója nyilvánvaló, a falkavezér kimagasló képességei és a csoport iránti elhivatottsága biztosítják a csoport túlélését és érvényesülését, ezért szüksége van a csoport tagjainak feltétlen lojalitására. Egy csoportszelekcióról szóló előadáson azt hallottam, hogy a csoportösztön erősen módosult tudatállapotát ugyanazok a hormonok szabályozzák mint a szerelmet, de hatásuk tartósabb. Nyilván mindenkinek van némi tapasztalata a szerelem erejéről és tudatmódosító hatásáról, van olyan ismerőse akit párja nyilvánvalóan kihasznált, becsapott, megcsalt, esetleg a vagyonából is kiforgatott, de az illető a szerelemtől elvakulva nem hallgatott senkire, sőt ellenségként és rosszakaróként tekintett a segíteni vágyó barátokra. A csoportösztön gyakorlatilag ugyanezt képes produkálni, a vezető felé valódi szerelem alakulhat ki, és istenként tisztelik, bálványozzák.

elo_isten.jpg

Ez a mechanizmus áll a vezetők személyi kultuszának kialakulása mögött, az ember az életét is képes feláldozni a csoportjáért, és annak vezetőjéért (sovinizmus), még a népét elnyomó zsarnok vezetőért is, ezt a történelemben számtalan példa igazolja.

A preferált csoport fenntartása sokszor erősebb hajtóerő, mint a saját élet fenntartása, és számos esetben a csoportösztön erősebbé tud válni a családfenntartó ösztönnél is, az egyén a csoportot választja a családdal szemben. Különös jelentőségű a csoport ideológiájának a szerepe és ereje, mert a közös ideológia hozzájárul az egységhez, ha pl. a csoportban a vezető által diktált(elvárt) norma lesz a melegség elutasítása, az apa képes kitagadni a fiát, ha megtudja hogy meleg, a családtagok képesek egymás ellen fordulni eltérő politikai meggyőződésük miatt.

Bár a csoportösztön és az abból eredő pszichológiai jelenségek kutatása viszonylag új keletű dolog, nyilvánvalósága és végtelen egyszerű mechanizmusa folytán a történelem során sokan felismerték, és célzottan alkalmazták egy csoport feletti hatalom megszerzésére és megtartására.

"Az embereket mindig könnyű a vezérek uralma alá hajtani... Csak annyit kell tenned, hogy elhiteted velük, hogy támadás alatt állnak, el kell ítélned a pacifistákat, amiért hiányzik belőlük a hazafiság és mert veszélyeztetik az országot. Ez minden országban éppúgy működik." / Hermann Göring /

A rasszizmus, etnicizmus, sovinizmus jelenségei mögött fő mozgatórugóként a csoportösztön áll, hozzájárul a legaljasabb diktátorok hatalmon maradásához, akik célzott propaganda segítségével (csoportidentitás, egységtudat, közös fenyegetettség érzése és az ellenségkép erősítése) képesek elhitetni az agymosott néppel, hogy csakis az ő képességeik és a csoport iránti elhivatottságuk biztosíthatja a csoport túlélését és érvényesülését a "fenyegető ellenségekkel" szemben. A központilag diktált nézetek (kormánypropaganda) terjedését segíti a pszichológiában megerősítési torzításnak nevezett jelenség, emberek azon hajlandósága, hogy azokat az információkat részesítik előnyben, amelyek igazolják saját előfeltételezéseiket, tekintet nélkül arra, hogy az információ igaz vagy nem. Mivel a közös ideológia és hit lelki biztonságot nyújt, így az egyén lelki stabilitása, és a csoport egységének megőrzése a fő hajtóereje a meggyőződésükkel ellentétes információk elkerülésének, vagy elutasításának. Gyakorlatilag a történelemben az összes diktatúra létrehozásában és fenntartásában alapvető szerepet játszik a csoportösztön, annak tudatos kihasználása.

Nézzünk pár példát;

Déli szomszédunkban, az egykori Jugoszláviában a 90-es évek elején szélsőséges politikusok (Milosevics, Tudman, Izetbegovics) feltüzelték a nacionalizmust és a sovinizmust, politikai céljaik érdekében egymás ellen hergelték az etnikumokat. Háború kezdődött és etnikai tisztogatás, a brutális kegyetlenséget jellemzi, hogy egyeseket élve temettek el, de előtte lapátokkal, vasrudakkal verték őket félholtra, szerb katonák bosnyák férfiak koponyájával fociztak, kisgyermekeket erőszakoltak meg mielőtt lemészárolták őket, mindezt nem csak katonák, hanem egyszerű civilek követték el korábbi szomszédjaikkal, ismerőseikkel szemben.

 

Egy másik ismert, és jól dokumentált példa Hitler hatalomépítési mechanizmusa. A médiauralom megszerzését követően a jellemzően a zsidók nagyon kis csoportjára jellemző, valóban kifogásolható üzleti magatartást és világgazdasági szerepet kivetítve a zsidóság egészére (sztereotipizálás), kiegészítve óriási mennyiségű gyűlöletkeltő és félrevezető összeesküvés-elmélettel, megalkották rájuk a tökéletes ellenségképet. A németek elhitték és elfogadták, hogy ők felsőbbrendű faj, hogy az összes zsidó kapzsi, gonosz, és az ő elpusztításukra törekszik (a csoportösztön alapú népirtásoknál nagyon gyakori kifogás az önvédelemre hivatkozás), betegségeket terjesztenek, megeszik a gyerekeket, stb. A folyamatos gyűlöletkeltés hatására megtörtént a dehumanizáció, és ezt követően a német nép beleegyezően vagy közönyösen vette tudomásul milliók szisztematikus kiirtását, sokan tevékenyen részt is vettek benne, a legembertelenebb gyilkosok teljesen hétköznapi átlagemberek közül kerültek ki. „A náci párt felemelkedése után az egész ország olyan volt, mintha elbűvölték volna” nyilatkozta Goebbels egykori titkárnője.

Hitler propagandistái gyűlöletkeltő kiadványok tömkelegét gyártották a zsidóság ellen, már a gyerekek számára is. 

A propaganda jellegét és erejét jól szemléleti a hírhedt kunmadarasi pogrom, olyan hazugságok hatására, mint hogy a zsidók gyerekeket rabolnak el, és kolbászt készítenek a húsukból, az emberek megtámadták a zsidó árusokat és közülük többeket meggyilkoltak.

 

Ruandában a hutu-tuszi konfliktus évtizedeken át bontakozott ki, mindkét fél részéről fokozódott a másik csoportösztön alapú diszkriminálása, ezt egyes vezetők (belga, majd francia támogatással) hatalmi érdekből tovább fokozták, végül Habyarimana klánjának tagjai rasszista, tuszi-ellenes ideológiát dolgoztak ki és népirtásra szólítottak fel. A zömében katolikus Hutuk a dehumanizáló propagandának köszönhetően esztelen mészárlásba kezdtek, a tuszi férfiakat lekaszabolták, a nőket megcsonkították, a csecsemőket falhoz csapkodták, a vérengzésnek közel 1 millió tuszi esett áldozatul.

Ami még lényeges az ügyben, hogy a felhergelt hutuk nem csak a tuszikat mészárolták le, hanem a mérsékelt hutukat is, akik nem értettek egyet a tömeggyilkossággal.

 

A csoportszelekciós alapon történő konfliktusra nagyon jó példa még az azeri-örmény szembenállás, a két nép egymás gyűlöletének rabságában él, jól mutatja a kialakult erkölcsi színvonalat, és a bizonyítja a dehumanizáció beágyazottságát a baltás gyilkos ügye, hogy nemzeti hős válhatott abból a Ramil Safarovból, aki meggyilkolt egy ártatlan katonát, csupán azért mert örmény származású. (érdekes, az Orbán kormány pont a muszlim Azerbajdzsán mellé állt a keresztény Örményországgal szemben, ennek oka természetesen kizárólag üzleti, vélhetően jelentős maffiapénzeket bíztak Alijev elnökre)

Említhetem még a törökországi örmény népirtás többször fellángoló vitáját, mely ugyanígy a csoportösztönről szól, az 1915-17 között történt erőszakos kitelepítés és etnikai tisztogatás (egy etnikai alapon létrejött csoportnál elpusztítandó ellenséggé váltak a más etnikumúak) során lemészároltak 600-800 ezer örményt, persze a szintén csoportösztön kihasználására építő török kormány a nemzet elleni támadásként kommunikálja az eset népirtásként való nemzetközi elismerését.

 

A csoportszelekció megnyilvánulási formái

A csoportszelekció különböző megnyilvánulási formáit lehet osztályozni az alapján, hogy milyen csoport képezi az identitás tárgyát, és ezek a kategóriák jól meg is feleltethetők a társadalomtudomány és a pszichológia által definiált más besorolásoknak.

A nacionalizmus és a patriotizmus esetén a kiválasztott csoport a nemzet, a nacionalizmust inkább politikai kategóriának, míg a patriotizmust inkább erkölcsi nézetnek tartják. A patriotizmus esetében a közösségvállalás alapja a vérrokonság, a megegyező érzések és gondolkodásmódok, a közös szokások, nyelv, történelem és erkölcs, a nacionalizmus legfontosabb jellemvonása a nemzet fogalmának előtérbe helyezése, az a nézet, hogy a nemzeti identitás az emberi élet alapvető értéke, amely megelőz minden más szűkebb és tágabb csoporthoz  való tartozást, kötődést. "A nacionalista sért, a patrióta véd!" írta Illyés Gyula, a patriotizmus esetében sokkal inkább tekinthető vezérlőelvnek a közösség iránt érzett felelősség, a nacionalizmusnál viszont az érzelmek és ösztönök (lojalitás - gyűlölet) dominálnak.

A sovinizmus a csoportösztön nacionalizmushoz köthető, de szélsőségesebb megnyilvánulási formája, a nemzet vagy haza iránti fanatikus rajongást, és annak felsőbbrendűségét hirdeti, és itt nagyobb szerepet kap a csoportot vezető alfa iránti „szerelem”. A francia chauvinisme szóból ered, a Cogniard-fivérek 'A nemzetiszínű kokárda' című vígjátéka alapján terjedt el, amelynek egyik szereplője, Nicolas Chauvin a túlzott hazafiságot személyesíti meg, vakon, ellentmondást nem tűrő módon imádja Napóleont, és mindazt, ami tőle ered.

A csoportszelekcióhoz köthető jelenség az etnicizmus is (és az intoleráns etnicizmusnak is nevezett etnocentrizmus), sokan vonzódnak a mélymagyar eredettörténetekhez, hogy a magyar nép a legősibb nép, nyelvünk a legősibb a földön, Jézus is magyar volt, a Szíriuszról származunk, de gonosz erők el akarják titkolni előlünk nemesi származásunkat, szétzúzni identitásunkat (ellenségkép és veszélyérzet fenntartása), migránsokkal akarják elárasztani az országot hogy elpusztítsák a magyarságot és hasonló fantazmagóriák, melyeket például Szaniszló Ferenc és társai jóvoltából szélesebb rétegek is megismerhettek.

Miért is fogékony az ember a saját felsőbbrendűségét hirdető ideológiákra? Az etnicizmus esetén a felsőbbrendűség tudata elsősorban a más népekkel szembeni versenyképtelenség valós tapasztalatából fakad, amire az etnicizmusnak nem az a válasza, hogy megkeresi a versenyképtelenség forrásait, és orvosolja azokat, hanem ehelyett sérelmi alapú narratívákba: idegengyűlöletbe és agresszióba hajszolja a sikertelenség miatt bizonytalan és frusztrált tömegeket. Ha felsőbbrendűnek érzed magad, az azt jelenti, hogy alanyi jogon tartod magad többnek és értékesebbnek másoknál, és nem kell erőfeszítéseket tenned az értékessé válásra, így gyakorlatilag a lustaság is szerepet kap, mint az etnicista ideológiák egyik vonzereje. A csoportösztön által vezérelt tudati szinten a saját falka felsőbbrendű, erkölcsös, értékes, az ellenséges falka alsóbbrendű, gonosz, veszélyes, így könnyebben dehumanizálható, el lehet nyomni, ki lehet használni, vagy ki lehet irtani, így teljesül az evolúciós cél, a saját falka génkészletének sikeresebb továbbörökítése.

A nacionalizmus és az etnicizmus egyik kísérőjelensége a lingvicizmus, a hátrányos megkülönböztetés alapja az eltérő nyelvhasználat (természetesen az eltérő anyanyelv bizonyos fokú etnikai elkülönülést is feltételez). Ilyenkor a hatalom az ország területén élő nyelvű kisebbségek ellen uszít, hivatalosan elfogadottá nyilvánított államnyelvtől, illetve az államnyelvtől eltérő nyelvváltozatok/nyelvek beszélőit megbélyegzik és hátrányos helyzetbe hozzák. A lingvicizmus esetében erre elég sok példát találni a szomszédos országokban a magyar anyanyelvű kisebbség elleni atrocitások kapcsán.

A rasszizmus esetén a csoportidentitás alapja a biológiai rassz, a megkülönböztetés egyszerűbb, mert külső megjelenésbeli jellemzők is segítik (ebben az esetben a gyűlölet kifelé nagyobb szerepet kap, mint a lojalitás befelé). Szinte minden népcsoportra érvényesek negatív sztereotípiák, melyeket a csoportszelekció hatására a rivális csoportok alkottak meg róluk.

Nagyon gyakori, hogy a csoportidentitás tárgya egy kisebb csoport, például egy focicsapat, kiterjesztve annak szurkolói közösségére. A futballhuliganizmus a csoportszelekció legalapvetőbb tankönyvi példája, a szellemileg állati szinten ragadt fanatikus ultrák a meccsek után megtámadják az ellenséges csapat szurkolótáborát, az ősközösségi csatákat játsszák le újra és újra, az ösztöneik által hajtva. A futball a modern társadalmakban a csoportösztön megélésének viszonylag kulturált eszköze, de mivel az ösztönök hatása alól a társadalom nagyobb része nem tudja kivonni magát, háttérbe szoríthatja, lehetetlenné teheti a racionális gondolkodást, tehát tökéletes eszköze a társadalom manipulálásának.

Természetesen itt nem a kulturált futballrajongásról van szó, a futballnak, mint ahogy minden sportágnak elsősorban pozitív vonatkozásai vannak, pl. a sportág iránti rajongás technikai szempontból, a sportteljesítmény tisztelete és jogos elismerése, a felemelő, teljesítményfokozó hatású eufória, ami a győzelem közös megélése és ünneplése kapcsán a baráti kapcsolatokat is ápolja, erősíti. De tény, hogy a nemzeti futballgyőzelem sokak számára a nemzeti egység és felsőbbrendűség közvetítője, nem véletlen, hogy a nagyon aktív futballrajongás sokszor jár együtt a nacionalizmussal, ez egy olyan ópium az agynak, hogy az egyén sokszor még a saját egyéni érdekeit is kevésbé látja fontosnak a nemzet vélt érdekénél. Pl. kevésbé fontos hogy önmaga vagy hozzátartozói meghalnak a kórházban a szétlopott egészségügy elégtelen működése miatt, mert az egészségügyből hiányzó pénz többszöröse elment felesleges, túlárazott, üresen kongó stadionokra, ennél sokkal fontosabb, ha a csapat végre kijut az EB-re, és meccset nyer. Természetesen a hatás nem csak a futballra érvényes, sőt nem is csak a tömegsportokra, hanem az egyéni sportágakra is, minden olyan esetre, amikor a sportolók a nemzetet képviselik. Orbán Viktor nyilatkozta a következőt a riói olimpián:

a XX. században számtalanszor, a nehéz időkben, mikor a magyarok az identitásukat keresték, a túlélésért küzdöttek, az emberek egyetlen örömünket a sportsikerekben, az olimpiai sikerekben találták meg, csak a sportpályán mutathatták meg eltökéltségüket, és láthatták az ország zászlaját magasan lobogni”.

Béndek Péter ezt írja erről:

vérzivataros időkben a magyar nép sikervágyát mindig az olimpiai érmekkel törekedtek csillapítani az utóbbi száz év döntően diktatórikus vezetői. A társadalmunk sikertelenségét kompenzáló fikció a "sportnemzetről" abba a legártatlanabb szférába csúsztatta az önkiteljesítést, amelytől a legkevésbé kellett tartaniuk a politikai vezetőknek, a sportsikerek hajszolása visszatérően jó eszköznek tűnik a társadalom manipulációjára.

Mivel a sportolók a sportversenyeken a nemzetet képviselik, sikereik révén megteremthető az illúzió hogy a nemzet is sikeres, elfedve a kormányzás hibáit, és a társadalmi problémákat, a kialakuló nemzeti büszkeség kielégít és megnyugtat, csökkenti az elégedetlenséget és a sikertelen politika miatti frusztráltságot.

Létezik világi identitás is, erre egy példa a kozmopolitizmus, amihez gyakran kapcsolódik a pacifizmus (háborúk, fegyveres konfliktusok ellenzése) is. A kozmopolita a világ problémáit a nemzet problémái elé helyezi, azaz az emberiség érdekei felülmúlják egy osztály, ország, nemzet érdekeit. Egyes amerikai katasztrófafilmekben, (pl. Függetlenség napja) láthatunk példát arra, amikor egy, az egész emberiséget fenyegető idegen invázió bírja együttműködésre és összefogásra a föld nemzeteit, teremti meg a közös identitást, és vezet gyakorlatilag a közös felismerésre: emberek vagyunk, és közös érdekünkből össze kell tartanunk. De ez egy külső kényszerítő erő hatására jön létre, egy olyan képzelt szituációban, amelyre még nem volt példa az emberiség történelmében. Van viszont egy erkölcsi alapon nyugvó értékválasztás, amikor az ember nem diszkriminál senkit a származása alapján, hanem minden földi (jóakaratú) ember számára harcol a jobb életfeltételekért, egy élhetőbb világért.

(ehhez gyakran kapcsolódik a felismerés, hogy a csoportösztön alapján szervezett csoportok vetélkedése, és az ezeket kihasználó diktatórikus hajlamú vezetők felelősek a világ problémáinak jelentős részéért, a népirtásokért és háborúkért, így a kozmopoliták közül gyakran kerülnek ki emberjogi, korrupcióellenes, diktatúraellenes aktivisták)

Az emberi faj civilizációs és társadalmi fejlődésében ez jelenti az eddigi legmagasabb szintet, a független, értékalapú, humánus gondolkodás, az ösztönök tudatos kordában tartásával. Ezen az alapon működik a legtöbb nemzetközi jótékonysági, - és segélyszervezet, és szerveződtek egyes 21. századi rendszerkritikus mozgalmak, megtalálható ez az elv pl. az Occupy és az Anonymous mozgalmak hitvallásában is.

A felsorolt identitások természetesen nem kizárólagosak, az emberek általában több identitással rendelkeznek, de mindig van egy kiemelt identitás.

Több olyan véleménnyel találkoztam a viták során, hogy a globalizáció hatása miatt egyszer szükségszerűen egységesülni fog az emberiség, egy közös „földlakó” identitást vallva, megszűnnek a véres háborúk és visszaszorulnak a csoportidentitások, és ennek feltétele, hogy minden kontinens nagyjából azonos fejlettségű és azonos gondolkodású legyen. Tehát ehhez az emberiség kulturális és társadalmi fejlődésének el kell érnie azt a szintet, amikor a csoportösztön alapon működő szélsőséges tudatmódosulások kordában tarthatók. Nyilvánvalóan a jelenlegi viszonyokat tekintve ettől még nagyon távol állunk, sőt jelenleg inkább távolodunk, erről a veszélyes folyamatról szólnak a blog további fejezetei.

A civilizáció alapvető értékeit szem előtt tartva, az emberhez méltó célkitűzés a csoportszelekciós szélsőségek elleni küzdelem, felvilágosítással, oktatással, erkölcsi neveléssel, a szélsőséges nézetek, szekták vagy vallási irányzatok törvényi tiltásával, a társadalmi összefogás és szerepvállalás erősítésével, hogy a csoportösztönnel visszaélő vezetők idejében felismerhetők és leválthatók legyenek. Viszont egyes globális üzleti és politikai érdekek kordában tartásához alapvetően szükség van a csoportszelekciós (patrióta, nem nacionalista!) alapokon működő nemzetállamok ésszerű érdekérvényesítésére egymással szemben a világpolitikában és világgazdaságban, természetesen az alapvető emberi normákat betartva.

 

Következő fejezet:

Az erkölcsi alappillérek, és a gonoszság forrásai

A bejegyzés trackback címe:

https://kayd.blog.hu/api/trackback/id/tr9411696815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.